Kapcsolat:
Telefon: +36-1-488-0366
info@radiomonitor.hu
1122 Budapest, Ráth György utca 56.

RadioMonitor partneri hírlevél

2009. november

A Sláger és a Danubius megy, a Neo és a Class jön! November 19-től bemutatkozik a két új országos rádió

A 2009-es év bőven adott témát rádiós események tekintetében. Korábban beszámoltunk a Gold FM rádió végjátékáról, majd jött a napjainkig tartó háború a RiseFM és a Pont FM között és azt gondoltuk, hogy ennél nagyobb "durranás" már nem lehet ebben a témában.

Mint köztudott, még a nyár elején megszavazta az Országgyűlés a két országos kereskedelmi rádió frekvenciaengedélyének automatikus meghosszabbítását, melyet Sólyom László köztársasági elnök - alkotmányossági aggályai miatt - átküldött az Alkotmánybíróságnak. A bíróság döntése értelmében nem lehet pályázat nélkül hosszabbítani, ezért az Országos Rádió- és Televízió Testület kiírta a Danubius és Sláger által használt országos frekvenciákra a pályázatot.

A végső döntést megelőzően rengetegféle verzió látott napvilágot a lehetséges forgatókönyvek közül. Bár a lehetséges forgatókönyvek között szerepelt az is, hogy a Sláger és a Danubius elveszítheti a frekvenciáját, az emberek többsége mégsem gondolta, hogy ez bekövetkezhet. Mégis megtörtént. A döntés meglehetősen nagy port kavart mind a hallgatók, mind a döntéshozók, mind pedig az érintettek körében. Természetesen az érintettek - minthogy jelentős médiaeszköz birtokában vannak, legalábbis november 18-ig - nem mulasztották el kihasználni az alkalmat a hangulat befolyásolására.

A Sláger és Danubius Rádiókat üzemeltető cégek jogi úton is támadják a döntést, mivel az alulról szervezett "palotaforradalmakkal" érdemi döntést még nem sikerült Magyarországon megváltoztatni. Szakemberek véleménye szerint amennyiben bizonyítást nyernek a vesztes rádiók által hangoztatott vádak, annak sem lesz jogvesztő hatálya, mivel az ORTT képviselője (az ügy miatt lemondott Majtényi László testületi elnök helyett Szalai Annamária Fideszes delegált) 2009. november 5-én aláírta a szerződést a Neo FM és a Class FM képviselőivel, mely hét esztendőre érvényes.

Valószínűleg az idő múltával - ahogy majd az indulatok is csillapodnak - letisztul az ügyről kialakult kép és már nem csak a pályázatról meg a vesztes rádiókról lehet beszélni, hanem az új rádiók arculatával kapcsolatos tapasztalatok tükrében tárgyilagosabb képet is alkothatunk a kialakult helyzetről.

Még nagyban folynak az előkészületek és tárgyalások az új rádióknál, alakulóban van szinte minden, hiszen a pályázat megnyerése után nagyjából szűk három hét alatt kell felépíteni a műsorstruktúrát, a stábot és persze a stúdiókat is, amik biztosan nem készülnek el időre, ezért egy darabig ideiglenes helyszínről megy majd az adás. A kezdésig nyilván még történnek változások, de a sajtóhírek alapján elképzelhető, hogy a vesztes rádiók egy-egy műsorát átveszik az új rádiók és remélhetőleg a munkájukat elvesztő szakemberek nagy része is talál magának munkát akár az új, akár a régi rádióknál.

Ternészetesen az új szereplőket is figyeljük az első pillanattól kezdve, így akár a Neo FM, akár a Class FM adatai érdeklik, nálunk megtalálja! Ne szalassza el a lehetőséget, ide kattintva Ön lehet az első, aki megrendeli az új szereplők figyelését!

Indul a Klasszik Rádió

(Forrás: MTI)

Másfél-kéthetes próbaadás után december elsején indul a Klasszik Rádió - értesült a fővárosi adó menedzsmentjének egyik tagjától az MTI. Közlése szerint a 92.1 MHz-en fogható médium a legnépszerűbb klasszikus zenei tételeket (a barokktól a XX. század közepéig) sugároz napi 24 órás műsorideje kilenctizedében.

Az információ szerint a két éve működő 90.9Jazzy rádióhoz közeli tulajdonosi kör elsősorban a magasabb végzettségű fővárosi közönséget célozta meg, vidéki terjeszkedést egyelőre nem terveznek. A médiacég úgy jutott budapesti hullámsávhoz, hogy megvásárolta az Aeriel Kft.-t, amely 2002-ben nyert koncessziót az ORTT-től a brit BBC és a francia RFI közrádiók műsorának továbbítására; a frekvencián ma még ez a műsor hallható.

Mit vesztettünk a Danubius és Sláger Rádió megszűnésével?

Tekintettel arra, hogy az országos rádiók pályázati kiírása körül kialakult helyzetről nehéz teljesen elfogulatlanul nyilatkozni, úgy gondoltuk, hogy közzéteszünk egy összehasonlító táblázatot, melyben a két vesztes rádió zenei adatait mutatjuk meg összehasonlítva az MR2-Petőfi adataival, melynek segítségével - ha nem is 100%-ban, de némileg - objektívebb képet alkothatunk az országos rádiók zenei arculatáról.

A bemutatott adatok alapján arra a két kérdésre kerestük a választ: Mennyire változatos a vizsgált rádiók a zenei kínálata és milyen arányban játszanak magyar zenét? Az alábbi összefoglaló táblázatok nem igényelnek magyarázatot - kékkel emeltük ki a nemzetközi felvételeket, szürkével jelöltük a hazai dalokat.

Természetesen hangsúlyozzuk, ez a cikk csak zenei oldalról mutatja be a rádiókat, az összképhez nyilván nagy mértékben hozzájárultak a különféle magazinok, reggeli műsorok.

Az összesítés a 2009. január 1-től 2009. október 31-ig tartó időszakot mutatja be. A bal oldali oszlopban egy összesített listát közlünk, amiből az is látszik, hogy a legtöbbet játszott zeneszámok közé hazai előadók is befértek-e. (Mivel ez csak egy 10-es lista, nem kaphatunk teljesen átfogó képet a hazai-külföldi arányról, de arra mindenképpen alkalmas, hogy a tendenciákat bemutassa.)

Danubius Rádió top10

Összes Magyar
1. Amy McDonald:
This Is The Life
Király Linda:
Can't Let Go
2. Alesha Dixon:
The Boy Does Nothing
Tóth Gabi és Csipa:
Valami Amerika még
3. Katy Perry:
Hot N Cold
Létray Ákos & Zsédenyi Adrienn:
Valahol...
4. Madcon:
Beggin'
Magna Cum Laude:
Színezd újra
5. Gabriella Cilmi:
Sweet About Me
Nox:
Szeretem
6. All Time Low:
Umbrella
Back II Black:
Zene nélkül mit érek én?
7. Jason Mraz:
I'm Yours
Irigy Hónaljmirigy:
Tik vagytok parasztok
8. Paul Van Dyk feat. Rea Garvey:
Let Go
Hooligans:
Menj tovább
9. Charlotte Perelli:
Hero
Bery & Váczi Eszter:
Egyedül
10. Király Linda:
Can't Let Go
Szekeres Adrien:
Olyan, mint Te

MR2-Petőfi Rádió top10

Összes Magyar
1. Mando Diao:
Dance With Somebody
Quimby:
Ajjajjaj
2. White Lies:
To Lose My Life
Erik Sumo Band:
Disco In My Head
3. Lily Allen:
The Fear
Balkan Fanatik:
Ha Te tudnád
4. Quimby:
Ajjajjaj
Péterfy Bori & Love Band:
Téged nem
5. Pet Shop Boys:
Love etc.
Beat Dis:
Nonstop Playground
6. Roll Deep feat. Kivanc:
Movin' In Circles
The Moog:
You Raised A Vampire
7. The BPA feat. Emmy The Great:
Seattle
Anorganik:
Flavour Of Tears
8. Shwayze:
Corona And Lime
Anna & The Barbies:
Don't Fit In
9. Skye:
Call Me
Belmondo:
Szabadon
10. Deekline & Wizard:
Angels
Colorstar:
Roam The Land

Sláger Rádió top10

Összes Magyar
1. Republic:
Ezer kincs, ezer nyár
Republic:
Ezer kincs, ezer nyár
2. The Weather Girls:
It's Raining Men
Venus:
Régi nyár
3. Venus:
Régi nyár
Orsi:
Ha lemegy a nap
4. Orsi:
Ha lemegy a nap
Presser Gábor:
Nagy utazás
5. Presser Gábor:
Nagy utazás
Omega:
Fekete pillangó
6. Queen:
I Was Born To Love You
Bikini:
Adj helyet
7. Cher:
Strong Enough
Máté Péter:
Zene nélkül mit érek én?
8. Omega:
Fekete pillangó
Ákos:
Ilyenek voltunk
9. Seal:
Stand By Me
Charlie:
Nézz az ég felé
10. Diana King:
Say A Little Prayer
Demjén Ferenc:
A szabadság vándorai

Több információ

Örömmel tájékoztatjuk tisztelt jelenlegi és jövőbeli ügyfeleinket, hogy október végétől lényegesen hosszabb ideig tudjuk tárolni a rádiókban elhangzott hanganyagokat, mint korábban. Így ha Ön utólag vissza akar keresni valamit egy rádió műsorából - akár a komplett műsort -, nálunk elérheti.

Országos rádiók zenei toplistái - 2009. október

Danubius Rádió top5

Külföldi Magyar
1. Oceana:
Cry Cry
Király Linda:
Can't Let Go
2. The Saturdays:
Just Can't Get Enough
Létray Ákos & Zsédenyi Adrienn:
Valahol...
3. Alesha Dixon:
The Boy Does Nothing
Back II Black:
Zene nélkül mit érek én?
4. Metro Station:
Shake It
Magna Cum Laude:
Színezd újra
5. David Guetta feat. Kelly Rowland:
When Love Takes Over
Bencsik Tamara:
Tűz

MR2-Petőfi Rádió top5

Külföldi Magyar
1. Paloma Faith:
Stone Cold Sober
Beat Dis:
Nonstop Playground
2. Tommy Sparks:
She's Got Me Dancing
Nemjuci:
Runaway
3. Friendly Fires:
Kiss Of Life
Kispál és a borz:
Többiektől
4. John Legend feat. Estelle:
No Other Love
Anorganik:
Flavour Of Tears
5. Dellé:
Pound Power
Irie Maffia:
Slow Down Charlie

Sláger Rádió top5

Külföldi Magyar
1. Queen:
I Was Born To Love You
Republic:
Ezer kincs, ezer nyár
2. Tina Turner:
It Would Be A Crime
Omega:
Fekete pillangó
3. Eros Ramazotti:
Parla Con Me
Orsi:
Ha lemegy a nap
4. Santana feat. Rob Thomas:
Smooth
V' Moto-Rock:
Angyallány
5. Cher:
Dove L'Amore
Presser Gábor:
Nagy utazás

Részletesebb információra van szüksége? Nem találja a közvetlen versenytársát a toplistában? Forduljon hozzánk, akár másnapra szállítjuk a zenei listákat elhangzási darabszámokkal a kiválasztott rádióban.


KMM, 2007


Sony Music, 2009


EMI Music, 2009

Reklám toplisták 2009

Országos Rádiók top5 reklámja (Danubius, MR2-Petőfi, Sláger rádiókban, spot alapon)

1. ScienNet -
Szeretne mostantól mindent olcsóbban megvenni? www.gazdagodjon.com
2. Danubius Rádió -
Kulcskérdések: 2 hét alatt 10 kulcs, a fődíj egy autó: Suzuki SX4.
3. Sager Pharma -
Gen Teal szemnedvesítö csepp
4. Ford Közép- és Kelet-Európai Kft. -
Ford Focus 2.990.000 Ft-tól
5. Opel Southeast Europe Kft. -
Opel Corsa klímával akár 2 999 000 Ft-ért 2009.09.01-30. - www.opel.hu

Helyi rádiók top5 reklámja (helyi rádiókban futó "országos" reklámok, spot alapon, az általunk monitorozott Budapesten kívüli 36 helyi rádióban)

1. ScienNet -
Szeretne mostantól mindent olcsóbban megvenni? www.gazdagodjon.com
2. Pannon GSM -
Telefonálj hálózaton belül 19 Ft-ért és beszéld le az 1350Ft -os havi díjat.
3. Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. -
Regisztráljon a biztositas.hu -n!
4. COOP -
Valódi magyar termékek - Heti ajánlatok
5. Hervis Sportáruház -
2009.10.22.-31.: készletkiárusítás, kifutó modellek 20-30-50% kedvezménnyel.

A kis ikonokra kattintva meg tudja hallgatni az egyes reklámokat és a környezetüket. Részletesebb információra van szüksége? Forduljon hozzánk, akár már másnapra szállítjuk a reklámlistákat.

A teljes árlista és az egyes szolgáltatások mintái ezen a linken megtalálhatóak.

Kérdése vagy megjegyzése van? Küldje el nekünk az info@radiomonitor.hu e-mail címre vagy hívja a +36-1-488-0366-es illetve a +36-30-354-5550-es telefonszámot. Az üzleti tájékoztatás nem teljes körű, jelen levél nem minősül ajánlatnak. Áraink az áfa-t nem tartalmazzák.

RadioMonitor Magyarország Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 56. Tel.: +36-1-488-0366. Fax: +36-1-489-4779.

powered by lightmedia | Leiratkozás a RADIO Promo szolgáltatásról