LOLA hírlevél

2006. január 17.

LOLA A BARÁTOK KÖZT ÚJ SZEREPLŐJE!

"Mindig is fontosnak tartottuk, hogy sorozatunkban példaképeket mutassunk be a fiatalok számára. Így volt ez Gyurta Dani esetében is, és Lola szerepeltetésekor is hasonlóképpen gondolkodtunk. Egy ifjú tehetséget kerestünk, aki már szép sikereket ért el eddigi pályája során. Lola azon túl, hogy egy fiatal énekesnőt, azaz önmagát alakítja nálunk, egyben egy olyan karaktert formál meg, aki alaposan megkavarja tinédzser szereplőink életét" - állítja Kalamár Tamás, a Barátok közt producere.

Lola a Barátok köztben egy slágergyanús, lendületes dallal debütál, melyet a produkció részére készítettek a szerzők. A "Hallja meg a világ" című nóta több ízben is elhangzik majd a sorozatban, nem is csoda hát, hogy a Barátok közt egyik ifjú hőse maga is kedvet kap az énekléshez. Ám hogy miként alakul a történet, az majd február végén, Lola adásba kerülésekor derül ki!

Hallgasd meg az új dalt! Klikk ide!

A "Hallja meg a világ" az énekesnő második maxilemeze. A dal zeneszerzője Rakonczai Viktor, aki egyben Lola zenei producere is, a szöveget pedig Orbán Tamás írta. A dalhoz videoklipet is forgattak Sztevanovity Krisztián (Vision) rendezésében. Az énekesnő itt már más oldaláról mutatkozik be: kislányos imidzse átalakult lázadó tinivé. Az új klip egyébként sok meglepetést tartogat még a közönség számára, melyet január végétől lehet látni a zenetévé műsorán.

Lola első kislemeze a nagy sikerű Házibuli 2. "Your eyes" betétdalának feldolgozása, ami "Álomtánc" címmel látott napvilágot. Bemutatkozó albuma azonos címmel jelent meg 2005 novemberében. A dalnak nagy sikere lett a kereskedelmi rádiók műsorában, mai napig gyakran játsszák. Lola hamar kivívta a közönség szimpátiáját, rövid időn belül nagy rajongótáborra tett szert. Az interneten több Lola-topic és -fórum alakult, sőt, rajongói a hivatalos weboldala mellett külön website-ot készítettek számára.

Biográfia:

Születési idő: 1988.08.14
Csillagjegy: Oroszlán
Kínai: Sárkány

Lola életében először 1995-ben Lengyelországban állt színpadon, egy nemzetközi gyermekfesztiválon, ahol második helyezést ért el. Azóta több alkalommal lépett fel hasonló versenyeken kiemelkedő eredménnyel. Pályafutásának első mérföldköve 1998-ban volt, amikor 50.000 ember előtt, az akkori Népstadionban elénekelhette a Himnuszt az Atlétikai Európa Bajnokságon.

Lola néven 2005 márciusában az Eurovíziós dalfesztivál hazai döntőjének legfiatalabb versenyzőjeként debütált Szerelem című dalával. A dal zeneszerzője, későbbi zenei producere Rakonczai Viktor volt, szövegét pedig Valla Attila írta. Lola a versenyen ötödik helyezett lett, a tévénézők nagy szimpátiáját élvezve.

Lola kedvencei:

Film: Harry Potter, Shrek 1-2, Skarlát betű, Leon a Profi
Színész: Gary Oldman, Antonio Banderas
Színésznő: Natalie Portman, Emma Thompson
Énekes: Ákos, Robbie Williams
Énekesnő: Mariah Carey, Madonna, Cserháti Zsuzsa
Együttes: Sum 41, Good Charlotte, Guns N' Roses, Maroon 5
Könyv: Harry Potter megszállottan
Étel: gyros
Hobbi: karkötőkészítés, olvasás

További info: www.lolamusic.hu


LETÖLTÉS: LOLA BARÁTOK KÖZT-SAJTÓFOTÓK

Kattints a fotókra a nagy felbontású képekért!



LOLA hírlevél | Gold Record | www.goldrecord.hu
tibor.bognar@goldrecord.hu | 06-20-9237480 | Leiratkozás a hírlevélről

powered by lightmedia | info@lightmedia.hu | www.lightmedia.hu